„Hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk”

Írta T. Austin-Sparks

12. összejövetel - Ez a királyság örökkévaló királyság

(1964. február 8. du.)

E hét összejövetel-sorozatának ezen az utolsó alkalmán szükséges lesz visszatekintenünk, hogy miről volt szó. Nem túl részletesen, de annyira legalább, hogy folytathassuk onnan, ahol tegnap este abbahagytuk. De még mielőtt ebbe belefognánk, vissza szeretnélek vinni titeket az Ószövetséghez. Azok, akik számára ismerős Dániel könyve, emlékezhetnek, hogy a második fejezetben van Nebukadneccár, a babiloni király álmának leírása. Nebukadneccár látott egy nagy szobrot álmában. Annak a szobornak a különböző testrészei, a fejétől a lábfejéig, más-más anyagból voltak. A feje aranyból volt, a test többi része pedig más anyagokból, míg a lábfejek és talpak részint vasból, részint agyagból.

Amikor Nebukadneccár felébredt az álmából, azon tűnődött, hogy mit jelentett az egész, mert a világnak azon a részén az emberek mindig is hitték, hogy az álmok jelentenek valamit. Lehet, hogy ti is így vagytok vele. Ha van egy szokatlan álmotok, eltűnődtök, hogy mire vonatkozhat. Másnap reggel elmondjátok valakinek, azt remélve, hogy ő majd meg tudja magyarázni. Nos, ezt tette Nebukadneccár. Összehívta minden bölcs emberét, de nem mondta el az álmát. Ezt mondta: „Mondjátok el, mit jelent ez az álom!”. De senki sem tudta elmondani a magyarázatát.

Végül bevitték Dánielt, aki imádkozott az Úrhoz, és az Úr elmagyarázta az álmot Dánielnek, Dániel pedig ezt mondta: „Ennek a szobornak a négy testrésze négy nagy királyságot jelképez. Az arany fej a nagy Babilon, a te királyságod, Nebukadneccár. Utánad más királyság támad, majd elmúlik, és újabb jön; azután az is elmúlik, és másik jön”. Dániel elmondta neki ezek többségének a nevét, de az utolsót nem nevezte meg. Dániel tehát mindezt elmagyarázta, majd ezt mondta: „Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át”. A menny Istenének királysága ez, – amit az Újszövetség Isten királyi uralmának vagy a mennyek királyi uralmának nevez, – és, szeretteim, mi ennek a királyi uralomnak a korát éljük.

Erről beszélgettünk tehát ezen a héten. Most hagyjuk ezt egyelőre, és térjünk vissza oda, ahol tegnap este jártunk. Hangsúlyosabb most, mint Dániel napjaiban; Dániel azt mondta, hogy a menny Istene akkor állítja fel a királyságot, amikor Izrael még létezik. Izrael királysága még nem tűnt le akkor; bár Izrael fogságban volt Babilonban, nem volt végük. Egy maradék visszatért Jeruzsálembe, újjáépítette a várost és a templomot, és pár száz évig Izrael még fennállt. Nehéz időket élt a többi királyság miatt. De azt láttuk, hogy amikor a menny Istene elkezdte felállítani az Ő királyságát, Izrael királysága kezdett eltűnni. Izrael nagy királyságát is félretette a menny Istene. És azt láttuk, hogy a menny Istene egy új Izraelt hívott elő, egy mennyei és szellemi Izraelt, hogy az foglalja el a régi helyét. A menny Istene, aki félreállította a többieket, most előhozta az Ő új, szellemi Izraelét. Mi, az Úr igazi, újjászületett népe, mi vagyunk az új Izrael. És ez a királyság örökkévaló királyság. Soha nem fog elmúlni. A világban ugyan minden arra irányul, hogy ezt lerontsa. A világhatalmak arra törekszenek, hogy lerontsák ezt a királyságot. De éppoly bizonyosan, ahogy az a négy másik királyság elmúlt, és a menny Istenének királysága megmarad, az ő sorsuk is meg van pecsételve. Ez a királyság örök.

Most újból odaértünk, ahol tegnap este abbahagytuk. János evangéliumánál járunk. Azt hiszem, tudjátok, hogy János ezen új rend első századának végén írta ezt az evangéliumot. Már az összes többi apostol az Úrnál volt. János hosszú életet élt, és hosszú éveken át sokat elmélkedett Jézus és az Ószövetség kapcsolatán. János nagyon jól ismerte az Ószövetséget, és életének azon évei alatt sokat gondolkozott róla. Egyre világosabban látta a Szent Szellem fényénél Jézus és az Ószövetség kapcsolatát. János tudta, hogy Isten elvetette az Ószövetség régi Izraelét, és tudta, hogy Jézus azért jött, hogy egy új Izraelt alapítson.

Ez az új Izrael nem e világból való volt. Ez mennyei Izrael, szellemi Izrael volt. Mindenki tudja, hogy János evangéliuma a leginkább szellemi az összes evangélium közül. János meglátta, hogy az új Izrael testesíti meg a régi Izrael összes szellemi alapelvét – noha az ószövetségi Izrael elvettetett. Isten gondolatai Izraellel örök gondolatok voltak, és János látta, hogy Istennek mindazokat a gondolatait, amelyeket a régi Izrael képviselt, Jézus most átvette szellemi módon egy új Izraelben. János látta, hogy amikor Isten a régi Izraelt kiválasztotta, a dicsőség Isteneként jelent meg Ábrahámnak. „A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak”, és ez volt a kezdet, Isten első lépése a régi Izrael felé. Azután János átvitte ezt az új Izraelre, így amikor elkezdte írni evangéliumát, a dicsőség Istenének erről az eljöveteléről beszélt. „És Isten volt az Ige (…) és láttuk az ő dicsőségét” (Jn 1,1,14).

János tehát úgy kezdte az új Izraelt, ahogy Isten a régit. És tudta azt is, hogy Isten egy fiút ígért Ábrahámnak, és hogy általa teszi őt nagy nemzetté, és azon a fiún keresztül nyer áldást a föld minden nemzetsége. Egy új gondolatot mutatott be; ez nem teremtés volt. Nem teremtett új embert; egy embert hozott a világra. Van különbség aközött, hogy valaki teremtetik vagy születik. Az új gondolat a fiúság volt. Izsák volt az Ábrahámnak szánt fiú.

Mármost, János az első fejezetében a Fiúról, Isten Fiáról kezd írni. Majd arról, hogy Istennek lesz egy fiakból álló új Izraele az Ő Fiában. János tehát azt mondja: az Ő megszületése által. Izsák a természetfölöttihez tartozott, ő olyan volt, aki „nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől” való. János tudott még valami mást is az ószövetségi kezdetről. Tudta, hogy a dicsőség Istene megjelent Ábrahámnak, tudta, hogy beszélt a fiúról, és azt is tudta, hogy a fiú teljességgel lehetetlen volt természetes módon. Izsák nem születhetett természetes úton. Valószínűleg jól tudjátok ezt. Egyszerűen megállapítjuk. Izsák természeti képtelenség volt. Izsák mégis megszületett.

Most János ezt átveszi: ő jól tudta, hogy Jézus nem természetes úton született. JÉZUS ISTEN KÖZVETLEN BEAVATKOZÁSÁNAK EREDMÉNYE VOLT. Izsák csoda volt. Jézus is olyan csoda volt, amely nem a természeti világhoz tartozott. Jézus a természetfölötti világ része volt születésétől fogva. De azután láttuk, hogy Izsáknak is át kellett élnie a halált és a feltámadást. Jól ismeritek a történetet. Úgy veszem, hogy ismeritek a Bibliátokat. Ha nem tudjátok, miről beszélek, menjetek, és olvassátok el a Bibliátokban (1Móz 22). Ott megtaláljátok mindezt. Izsákot fel kellett áldozni, majd mintegy képletesen fel kellett támadnia a halálból.

Nos, itt van valami nagyon hangsúlyos! Még nem jutottunk túl messzire János evangéliumában – az első fejezetnél vagyunk, amikor Isten Fia a Jordán folyóhoz megy. Eljön, hogy Bemerítő János alámerítse. Tudjátok, mit jelent az alámerítés: a halál, eltemetés és feltámadás jelképe ez. De a hangsúly a következőn van: János Isten örök Fiáról beszélt, aki által minden teremtetett. És most, mielőtt sokkal tovább jutna, „Isten bárányának” nevezi Őt. Később megismétli: „Íme, az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (29. vers). A Báránynak meg kell öletnie. Amikor a Jelenések könyvéhez érünk, a Bárány a trónon ül, és mindenki imádja a Bárányt (Jel 5). Ez a nagy Izsák átment a halálon és a feltámadáson.

Most meg kell állnunk egy pillanatra, hogy megnézzük az alkalmazását. Azt mondtuk tehát, hogy ebben az új rendtartásban a hívők alkotják Isten új, mennyei Izraelét. Mi tesz bennünket ennek a mennyei Izraelnek a tagjaivá? Először is az, hogy megláttuk az Úr Jézus nagyságát. Bizonyos mértékig elmondhatjuk, hogy „láttuk az ő dicsőségét”. Minden valódi hívőnek el kell tudnia mondani, hogy legalább valamit meglátott az Úr Jézus nagyságából. Lehet, hogy nem ezekkel a szavakkal fejezzük ki, de ez a lényege: „a dicsőség Istene megjelent nekem”. „Láttam a dicsőség Urát”. Sokféleképpen fogalmazhatunk, de ez az értelme. Az Úr Jézusnak, mint Isten Fiának a nagyságából valami kinyilatkoztatott a szívünkben, ez az első lépés az új Izrael felé. Kíváncsi vagyok, közületek hányan mondhatják el ebben a teremben ma este: én tagja vagyok annak az Izraelnek; én láttam az Urat! A dicsőség Istene megjelent a szívemben. Ha nem is ugyanazokkal a szavakkal, mint Pál, mégis elmondhatjuk ugyanezt. „Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán” (2Kor 4,6). Ez az új Izrael kezdete.

A következő pedig az, hogy Isten fiai lettünk a Jézus Krisztusba vetett hit által. Azok közé tartozunk, akikről elmondható, hogy valódi szellemi életünk nem férfi akaratából, nem természetes vérből van; nem örököltük senkitől; nem úgy tettünk szert rá, hogy valaki rábeszélt. Nem emberi akaratból, nem természetes vérből, hanem Isten Szellemétől születtünk. Isten gyermekei vagyunk Isten akaratából. Nos, mindez nagyon egyszerű és nagyon alapvető, tudom, de még nem fejeztük be.

A következő dolog ebben az új Izraelben az, hogy nekünk is át kell jutnunk a halálon keresztül a feltámadás talajára. Meg kell ismernünk valamit az Ő feltámadása erejéből az életünkben. Amit Pál így nevez: „feltámadásának hasonlóságában” (Róm 6,5). Ez nagyon fontos dolog, nemcsak a keresztény élet elején, hanem ez olyasmi, aminek egész történelme során jellemeznie kell az új Izraelt. Nézzétek csak meg Isten népének történetét ez alatt a kétezer év alatt! Mielőtt Isten szétzúzta volna a nagy Római Birodalmat, az a Római Birodalom lemészárolt tízmillió keresztényt. Hány keresztény élhetett akkor? Az a hatalmas vasbirodalom elhatározta, hogy elpusztítja ezt az új Izraelt; ez volt az első nagy történelmi alámerítkezés Krisztus halálába. Csodálkozhatunk, hogy egyáltalán megmaradt valaki. Mégis a Római Birodalom volt az, ami elpusztult. Az egyedüli, amit ma ismerünk ebből a birodalomból, az, ha elmegyünk Rómába és megnézünk néhány romot.

De hol van a mennyei Izrael? Ott van mindenütt a világon. Tudjátok, ez az Izrael elpusztíthatatlan. De azóta az első, halálba történő alámerítkezés óta volt sok másik is, egészen napjainkig. A mennyei Izrael alá lett merítve a halálba Kínában, alá lett merítve a halálba Oroszországban, és ugyanígy van ez a világ más részein is.

Mi lesz vajon ennek a vége? Nagy kár, hogy akik ezt teszik, nem olvasnak történelemkönyveket; pedig ha olvasnának, a következőt látnák. A zsidó nép megpróbálta elpusztítani a kereszténységet, és a zsidó nép félretétetett. A jóval nagyobb Római Birodalom elhatározta, hogy megöli a mennyei Izraelt, de a nagy Római Birodalmat végezték ki. A mennyei Izrael csak halad előre, pedig sok más nagyhatalom is megpróbálkozott ezzel. De hol van a mennyei Jeruzsálem? Ez a szellemi Izrael csak megy tovább. A MENNY ISTENE FELÁLLÍTOTT EGY KIRÁLYSÁGOT, AMI SOHA EL NEM PUSZTUL.

Ez az alámerítkezés Krisztus halálába és feltámadásába tehát nem csupán történelmi dolog, nem csak valami a történelemben – ez egyben személyes megtapasztalás is. Az Úr újból és újból eljuttat bennünket a halál megtapasztalására – egy olyan átélésre, amikor úgy érezzük, mindennek vége, és úgy tűnik, soha nem jutunk ki belőle. Lehetnek ennek különféle okai, de így van. Úgy tűnik, hogy eljött a vég. És ez sokszor megtörtént velünk, de még mindig élünk. Még mindig megyünk tovább.

Pál apostol saját hasonló tapasztalatáról beszélt, amikor ezt mondta: „Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat” (2Kor 1). Amikor az apostol ezt írta, ez múltbeli tapasztalat volt, és most a feltámadásban írt róla. Néha így van ez az Úr munkájában. Úgy tűnt, bizonyos dolgok a halálba hanyatlanak. Úgy érezzük, eljött a vég – nincs tovább. Nagy nehézségeken megyünk keresztül, mint ez is. Miért engedi meg ezt az Úr? Miért engedte meg ezt a gyülekezet történelmében? Miért engedi meg ezt a saját munkájában? És miért engedi meg saját személyes életünkben?

Miért engedte meg vajon Izsák esetében? Emlékeztek, hol hagytuk abba tegnap este – azt mondtuk, azért volt így, hogy minden a természetfölötti területén maradjon. Ez az új Izrael természetfölötti valami, és meg is kell maradnia annak. Ugyanis a feltámadás egyedül Istené, és ezt mindenről el kell mondani, ami Istené: „Ez Istené, és nem emberé”. Az életünknek Isten bélyegét kell magán viselnie. Amíg van erőnk, úgy érezzük, hogy tovább tudunk menni. Néha azonban az Úr elveszi az erőnket, és úgy érezzük, nem bírunk tovább menni – és akkor lép be az Ő ereje. Az Ő ereje erőtlenségben ér célhoz. Az Úr Jézus feltámadása nem csak valami olyan, ami 2000 évvel ezelőtt történt. Ennek folyamatosan meg kell történnie mindegyikünkben. Pál apostol hosszú életet élt; beteljesedett életet élt. Kétlem, hogy lenne valaki, akinek teljesebb ismerete lett volna az Úrról, mint neki. Élete végén mégis így szólt: „hogy megismerjem őt és feltámadása erejét” (Fil 3,10). Egészen a végig mindig van mit megismernünk az Ő feltámadása erejéből. Ez az új Izrael természete. Látjátok, hogyan követi János a régi Izrael menetét szellemi módon?

Nem tudom, van-e még időm egy lépéssel tovább vezetni benneteket. Tudjátok, mi a következő dolog János evangéliumában? Az első rész 43. versében találjuk. Figyeljük meg, mennyire ragaszkodik az alapelvekhez János. Itt Jézus elhívja a tizenkét apostolát. Egyik-másik emberhez így szól: „Kövess engem!”. Kiválaszt tizenkettőt. Ez Izrael törzseinek a száma. Szóval az új Izraelt a tizenkettes elvre alapozza. De amint ezt teszi, megszólít egy férfit, akit Nátánáelnek hívnak. Valaki más hozza oda Nátánáelt, és ahogy Nátánáel odajön, és Jézus meglátja őt, Jézus azt mondja: „Lám, egy igazán izraelita: kiben nincsen csalárdság (Csia)” – „Íme egy igazi izraelita, akiben nincsen Jákób.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál”. Miért ment Nátánáel a sűrű lombú fügefa alá? Imádkozni akart, és nem akarta, hogy valaki meglássa. Egyedül akart lenni, csendben, ahol senki nem látja, és nem zavarja, ezért ment egy fügefa alá. Jézus azt mondta: „láttam, hogy a fügefa alatt voltál”. Nagyon sűrű lombú fügefa kellett, hogy legyen, mert Nátánáel annyira meg volt lepődve, hogy valaki megláthatta, hogy ezt mondta: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!”. Most figyeljük meg, mit mondott neki Jézus. „Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni (…) meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.”

Ábrahámtól kiindulva Izsákhoz mentünk, most pedig Jákóbhoz érkeztünk. Mindenki ismeri Jákób álmának történetét – hogyan utazott, és amikor lement a nap, talált egy bizonyos helyet, lefeküdt, és volt egy álma. Látott egy létrát a földön felállítva; a teteje felért az égig; és látta Isten angyalait járkálni a létrán fel és alá. És az Úr volt a létra felett. Az Úr szólt Jákóbhoz. János ezt is átvette – de talán helyesebb volna azt mondanunk, hogy a Szent Szellem veszi át. Így érünk Jákóbhoz. Hol kezdődött Jákóbnál minden, ami Istentől való? Mi a nagy dolog Jákóbbal kapcsolatosan? Van sok minden vele kapcsolatosan, amitől most egy pillanatra eltekinthetünk. Maradjunk most csak ennél az álomnál, mert Jézus erre mutatott rá. Azt mondta Nátánáelnek, hogy „egy igazi izraelita, akiben nincsen álnokság”. Majd azt tette hozzá: „meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára”.

Természetesen ez mind-mind előkép; hamarosan látni fogjuk, mire vonatkozik. Újból vissza kell térnünk az Ószövetséghez. Tudjátok, hogy attól a naptól fogva, ahogy Ádám vétkezett az Éden kertjében, Isten jelenléte el lett zárva tőle. Az egész Ószövetségben Isten annyira elkülönül az embertől, hogy az ember nem közeledhet hozzá. Az Ószövetségben minden azt mondja az embernek: „Maradj távol! Ne gyere közelebb, ez a hely szent”. Az udvar a szent sátor körül azt sugallta az embernek: „Tartsd távol magad! Nem jöhetsz be ide, csak a papok jöhetnek be, te maradj kint”. Látjátok, az ember ki volt zárva Isten jelenlétéből. Szörnyű dolog volt Isten jelenlétébe kerülni. Ha valaha is úgy érezte valaki, hogy Isten a közelébe jött, halálfélelem tört rá. A menny zárva volt. A régi Izraelnek zárt ege volt. „Meglátjátok a megnyílt eget”. CSODÁLATOS JELLEMZŐJE ENNEK AZ ÚJ IZRAELNEK, HOGY MEGNYÍLT EGE VAN JÉZUS KRISZTUSBAN.

Mikor tapasztalta meg Nátánáel azt, amiről Jézus beszélt? Nyissuk ki az Újszövetségünket az Apostolok Cselekedetei elején. Ott elolvashatjuk azok nevét, akik összegyülekeztek Jézus feltámadása után. Azt olvassuk, hogy ott volt ez és ez… és Nátánáel. Ó, Nátánáel ott van! És mindannyian együtt voltak egy helyen. És hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel (Csel 2). Az ég megnyílt. Miért? Mert Jézus áthatolt rajta, és megnyitotta. És azon a napon és attól a naptól fogva a megnyílt menny alatt éltek. Ez azt jelenti, hogy szabad útjuk volt Istenhez; többé nem kellett kívül maradniuk. A Szent Szellem azt mondja, hogy most bátran jöhetünk a kegyelem trónjához. Már nincs zárva az ajtó Istenhez; a menny megnyílt. Ez az új Izrael öröksége.

Azt hiszem, egy kicsit átélői lehetünk ennek ma. Megnyílt egünk van itt ma este. Tudunk valamit arról, milyen az, ha az Úr szól hozzánk a mennyből az Úr Jézusban. Isten üzenetei a mennyből jönnek hozzánk. Bízom benne, hogy ez igaz. Ez a mi kiváltságunk, mint az új Izraelé. Most viszont abba kell hagynom. Csupán János első fejezetéig jutottam el, de ez végigvonul az egész János evangéliumán. Mindannak, ami ebben a csodálatos evangéliumban található, ehhez az új, szellemi Izraelhez van köze. Csodálatos helyzetbe kerültünk az Úr Jézus által; a dicsőség Istenéhez, a szellemi fiúság nagyszerű csodájához jutottunk. Megismerjük az Ő feltámadásának erejét és megtapasztaljuk egyre jobban a megnyílt ég jelentőségét. Ez nem csupán bibliai tanítás. Ez csodálatos szellemi megtapasztalás. MINDEZ AZ ÚJ IZRAEL GYERMEKEINEK ÖRÖKSÉGE!