„Hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk”

Írta T. Austin-Sparks

14. összejövetel - Az új Izrael páskája

(1964. február 9. du.)

Olvassuk: 2Mózes 12

Ezen az estén csak az Úr asztaláról fogok szólni egy keveset. Talán ez a legegyetemesebb a kereszténység összes vonása közül. A kereszténység majdnem minden csoportjánál megvan az Úr asztala ilyen vagy olyan formában. A különböző csoportoknál persze más-más néven fut. A Római Katolikus Egyház egy bizonyos néven nevezi. Más testületek más néven nevezik. Mi „az Úr asztalának” nevezzük. De akár ilyen, akár olyan formában, ezen vagy azon a néven, csaknem egyetemes jellemzője a kereszténységnek. Annyira általános, és olyan sokszor gyakorolt, hogy fennáll annak a veszélye, hogy valamit elveszítünk a jelentőségének nagyságából. Valami olyanná vált, amit rutinszerűen végzünk, talán hetente. És ez, ahogy már említettem, kockázattal jár. Megőrizzük valamelyest az értékét, örvendezünk valamelyest a jelentőségének, de, ahogy mondtam is, fennáll az a veszély, hogy elveszíthetünk valamit a jelentősége nagyságából.

Azt hiszem, mindannyian értjük azt, hogy az Úr asztala vagy az úrvacsora az új Izrael páskája. Az Úr asztala a zsidó páska jogutódja. Amikor az Úr Jézus kezdte megalapítani az új mennyei Izraelt, az úrvacsorát tette a régi páska helyére. De – noha a formája valamelyest megváltozott – az értelme soha nem változott meg. Az Úr Jézus átvette a páska szellemi jelentését az úrvacsoránál. Egy kicsit a páskáról fogok beszélni, ahogyan azt az Úr asztalánál megtaláljuk. Azt hiszem, talán egy kissé hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy két oldala van ennek. Mi az időnk döntő részét az egyik oldalon töltjük, ami arról szól, amit az Úr tett értünk. Persze soha nem tudjuk túlhangsúlyozni, amit az Úr értünk tett. És az Úr asztala beszél arról a csodálatos dologról, amit az Úr értünk tett a kereszten. Így tehát helyesen tesszük, ha nagyon leköt bennünket, hogy dicsérjük Őt azért a szeretetért, amit abban mutatott meg, hogy meghalt értünk.

Ha azt mondom, ez csak az egyik oldal, nem arra gondolok, hogy ebből bármit is el kellene venni, de van ennek egy másik oldala is. Ez arról szól, hogy mit ró ez miránk. Egyfelől arról szól, hogy mit tett értünk az Úr, másfelől a legnagyobb lehetőséget hozza el számunkra. Persze, ma este el kellett volna olvasnunk a 2Mózes 12-t, de nincs rá időnk. Mivel mindnyájan az Úréi vagytok, feltételezem, hogy ismeritek ezt a fejezetet. Ott találjuk a beszámolót Izrael első nagy páskájáról. Arról a nagy páska-éjjelről, amikor Izrael kiment Egyiptomból. És bizonyára emlékeztek arra, hogy az a páska volt az Isten és az egyiptomi istenek közti konfliktus csúcspontja. Az egyiptomiak minden istene e világ fejedelmét képviselte, a Sátán nagy királyságát, amely ellene szegült Isten népe megváltásának. Isten elhatározta, hogy kiváltja népét abból a gonosz világból. Az egyiptomiak összes istene pedig azt mondta: „nem fognak elmenni”. Nemcsak a fáraó és az egyiptomiak mondták ezt, hanem az Úr Igéje szerint az egyiptomiak istenei is – azaz a gonosz szellemi erők az egyiptomiak és a fáraó mögött. Isten pedig megütközött azokkal a gonosz erőkkel. Egyik ítéletet a másik után küldte rájuk. Kilenc szörnyű csapást bocsátott az egyiptomiak isteneire, de a harc tovább folytatódott. Azután azt mondta Isten: „Véget vetek ennek. Még egy csapás, és miénk a győzelem”.

Emlékeztek arra az utolsó, tizedik csapásra. Ezen a páska-éjjelen következett be. Itt mindenekelőtt azt szeretném hangsúlyozni, hogy a páska egy nagy szellemi összeütközés tetőpontja volt. Amikor Jézus saját személyére vonatkoztatta a páskát, mint aki a páskabárányhoz hasonlóan odaadja a testét és vérét, vállalta ezt a nagy összeütközést a gonosz minden erejével. AMIKOR A KERESZTRE MENT, így kiáltott: „Most vettetik ki e világ fejedelme” (Jn 12,31). Pál pedig azt mondja, „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk” (Kol 2,15). AZ ÚR JÉZUS KERESZTJE VOLT A GONOSZ HATALMÁVAL FOLYTATOTT NAGY HARC TETŐPONTJA. Ez volt a páska elsődleges jelentése – és ez az Úr asztalának is az elsődleges jelentése. Az Úr asztala azt jelenti, hogy részesei lettünk annak a nagy győzelemnek, melyet az Úr Jézus a gonosz minden ereje felett aratott. Néha elfelejtjük ezt, ha egyáltalán valaha is eszünkbe jut, amikor az Úr asztalához járulunk. Ennél az asztalnál az Úr Jézus győzelmét ünnepeljük, és annak a győzelemnek az áldásait élvezzük. Emlékezzünk erre! Amikor csak az Úr asztalához járulunk, a mi Urunk győzelmét ünnepeljük. És amikor az Ő testének és vérének jelképeiből veszünk, azzal kijelentjük: „Részesülünk az Ő győzelme áldásában”.

Nézzük, mi a második a páskával kapcsolatosan. A páska fókuszában az elsőszülött fiú állt. Az Úr azt mondta: „Átvonulok Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet”. Az elsőszülött akkoriban mindig az egész családot képviselte; igazából az elsőszülött volt a család. Ha az elsőszülött fiú meghalt, az olyan volt, mintha mindent elveszítettek volna. Minden apa reménye odalett, mivel az elsőszülött volt a mindenük. Az elsőszülött fiú volt a család papja, ő képviselte a családot Isten előtt; a pap funkcióját töltötte be az egész család számára. Mi manapság nem értjük, milyen fontos volt az elsőszülött akkoriban. Az Úr tehát ezzel a végső ítélettel vonult ki, hogy megöli az elsőszülöttet minden egyiptomi családban.

Adott azonban egy jelet Izrael népének: a páskabárány vére volt az. Azt parancsolta nekik, hogy hintsék azt a vért az ajtófélfáikra. Azt mondta: „Amikor eljövök Egyiptomba, hogy megbüntessek minden elsőszülöttet, ha látom a vért, nem sújtok le az elsőszülöttre abban a házban. Életben hagyok minden elsőszülöttet”. Láthatjátok, hogy az egésznek a középpontjában az elsőszülött volt. A Zsidókhoz írt levélben, amelynek olyan sok mondanivalója van a témáról, a szerző a gyülekezetet az elsőszülöttek gyülekezetének nevezi. Azt jelenti ez, hogy ítélet és halál vár mindazokra, akiket nem védelmez a vér. De A PÁSKABÁRÁNY vére megmentette az elsőszülöttek gyülekezetét az ítélettől és a haláltól. Ez a páska egyik nagyszerű jelentése. Ha ez valóban érvényes a mi életünkben, akkor mi is az elsőszülöttek gyülekezetéhez tartozunk. Mindaz, amit az elsőszülöttekről mondtam, igaz ránk; Isten teljes családját képviseljük. Istenünk papjaivá lettünk; nagy tisztességben van részünk az Atya házában. A Bárány vére által nyertük el ezt. És erre, természetesen, megint rengeteg időt lehetne szánni.

Egy másik dolog még a páskáról: van egy kép e mögött a páska mögött a 2Mózes 12-ben. A törvényes uralkodó képe, aki érvényt szerez jogainak. Egy olyan országba jön, ahol elutasították a tekintélyét és jogait. Az Újszövetség nyelvén azt mondták: „Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjon rajtunk”. Ezek nem voltak hajlandók királyként elismerni Őt, és nem voltak hajlandók elismerni az Ő jogát felettük. A király tehát eljön, hogy érvényt szerezzen jogainak, és elfoglalja az Őt megillető helyet. Magával hozza az ítéletvégrehajtóját is. Mármost, elküldött maga előtt egy követet, aki tudatja az emberekkel, hogy ha egy bizonyos jelet tesznek az ajtóra, nem küldi oda az ítéletvégrehajtót. Jön tehát az ítéletvégrehajtójával. És ahogy vonul az utcákon, megnéz minden házat. Keresi ezt a jelet az ajtófélfákon. És ha látja a jelet, azt mondja az ítéletvégrehajtónak: „Ne menj be oda, hagyd őket, ezek az én hű embereim, elismerik a fennhatóságomat!”. Ahol azonban nem látja a jelet az ajtón, azt mondja az ítéletvégrehajtónak: „Menj be oda, és öld meg az elsőszülöttet!”. 

Ez a kép van a páska története mögött.Ha látom a vért, elmegyek melletted. Megmenekülsz az ítélettől és a haláltól. Ezt jelenti Jézus drága vére, amit veszünk, és az életünkre helyezünk. A drága vérnek ez a jele a mi üdvösségünk, a mi szabadulásunk az ítélet és a halál minden hatalmától. Erről van szó mindig, amikor az Úr asztalához jövünk. Olyan nép vagyunk, amelyik hatalmas szabadítással szabadult meg Isten minden ítéletétől és a halál minden hatalmától. Miért van ez így? Mert hit által elvettük Jézus drága vérének minden áldását. Azáltal pedig, hogy elfogadtuk Jézus vérét, azt mondtuk ki, hogy az Úr népe vagyunk. Az Úr oldalán állunk! Királyunk Ő! Elismerjük minden jogát! Ő a mi Urunk. Ő a mi királyunk. Ez a jelentése az Úr asztalának.

Még valami. A páska jelölte ki az abszolút határvonalat Isten népe és e gonosz világ között. Ez volt a teljes elszakadás. Bár a fáraó, amikor nagyon rossz helyzetbe került azok alatt az ítéletek alatt, néha egy kicsit megenyhült. Azt mondta: „Nos, néhányan elmehetnek közületek. Hagyjátok hátra az asszonyaitokat és gyermekeiteket, csak a férfiak közül menjenek néhányan”. Mit mondott erre Mózes? Azt mondta, hogy „a fiatalokkal és öregekkel megyünk, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal”. Ha elmegyünk, teljesen elmegyünk. Semmit sem hagyunk hátra. Teljesen el kell szakadnunk ettől a világtól. „Az egész világ a gonosz hatalmában van” – mondja az apostol, és mi nem tartozunk hozzá. A páska akkor Isten népének ettől a világtól való tökéletes és teljes elszakadását jelentette. És tudjátok, hogy az Úr hogyan érte el ezt. Először is lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptomban; és amikor később a fáraó megbánta döntését, és üldözte az izraelitákat, az Úr a Vörös-tenger vizébe fojtotta a fáraó egész seregét, és a Vörös-tengert vetette az Úr népe és Egyiptom közé. 

A páska tehát nagyon éles választóvonalat húzott az Úr népe és e világ közé – és annyira egyértelmű, hogy ezt értette az Úr Jézus az Úr asztalával kapcsolatban is. Amikor főpapként imádkozott, mielőtt feláldozta volna magát, azt mondta az Atyának: „Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való (…) kérem, hogy őrizd meg őket a gonosztól”. Ez az Úr asztalának másik jelentése. Amikor az Úr asztalához jövünk, gondolunk-e erre? Gondolunk-e arra, hogy ahhoz a néphez tartozom, amelyiket Isten teljesen elkülönített ettől a világtól? Az Úr megmentett engem ettől a gonosz világtól. Nem tartozom hozzá. Az egyedüli, amit tenni fogok, amíg benne vagyok, hogy bizonyságot teszek az Úr Jézusról. Tehát megemlékezünk, vagy bizonyságot teszünk az Úr haláláról minden alkalommal, amikor az asztalhoz járulunk.

Azt hiszem, most már értitek, mire gondoltam, amikor azt mondtam az elején, hogy az a veszély fenyeget bennünket, hogy elfeledkezünk valami nagyon fontosról az Úr asztalával kapcsolatban. Miközben túláradóan örvendezünk mindannak, amit Ő értünk tett a keresztjében, nem szabad elfelejtenünk, hogy ez ránk is ró valamit. Ránk rója, hogy elismerjük Urunk teljes uralmát felettünk. Ránk rója, hogy felismerjük: nem ebből a világból valók vagyunk, mert Krisztus sem ebből a világból való. Kívánom, hogy az Úr tegyen minket szellemileg fogékonnyá, és amikor legközelebb az Úr asztalához járulunk, emlékezzünk meg ezekről.