„Hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk”

Írta T. Austin-Sparks

17. összejövetel - A kétféle mag példázata

(1964. február 13. du.)

Olvassuk: Máté 13,24-30

Úgy érzem, az Úr nagyon határozottan az Isten királyi uralmáról szóló példázatokhoz vezetett vissza engem. Ezért csak azt tudom adni nektek, amit az Úr rám bízott. Ez a hét példázat a Máté 13-ban prófécia. Az Úr Jézus megjelentett olyan dolgokat, amelyek ezen üdvkorszak idején következnek be, az Ő első eljövetele és visszajövetele között. Látni fogjátok, hogy az utolsó példázat E VILÁGKORSZAK LEZÁRÁSÁVAL végződik. Az Úr tudta, hogy ebben a rendtartásban, egészen az Ő visszajöveteléig, bizonyos körülmények és helyzetek következnek el, ezek a bekövetkező körülmények pedig nagy zavart és szomorúságot keltenek szolgáiban. Ezért ezeken a példázatokon keresztül két dolgot tett.

Először is egyértelművé tette, hogy ezek meg fognak történni. Igéjében tökéletesen leírta, mi következik majd be ebben a rendtartásban. Ebben a hét példázatban tökéletes leírását találjuk azoknak a dolgoknak, amik valóban be is következtek ebben a korszakban.

Azután megtett valami mást is. Rámutatott, hogy bármilyen nehéz is lesz megérteni szolgáinak, ezek a dolgok mind Isten szuverén uralmának a keretei között történnek. Amikor azt mondta, hogy „hasonló a mennyek királyi uralma”, azt értette alatta, hogy mindez, ami történni fog, ami annyira döbbenetes és érthetetlen lesz, a menny szuverén uralma alá fog tartozni. Ez a név: a „mennyek országa”, vagy „Isten országa” egyszerűen Isten vagy a menny szuverén uralmát jelenti. Mindezek az események annak a szuverén uralomnak a fennhatósága alatt következhetnek be. Nem értjük ezeket, sok nehézséget okoznak nekünk, és nagyon lehangolók, de egytől-egyig a menny szuverén uralma alá tartoznak. Láthatjátok, hogy minden példázat végén ez domborodik ki. Tehát a befejezés az, ami számít, minden példázatnak a végére kell odafigyelnünk. Bizonyos nagyon nehéz dolgok be fognak következni, végül azonban ISTEN GYŐZ. Isten kezében van a befejezés – csakis így olvashatjuk ezeket a példázatokat. Tegyük fel, hogy olvasunk egy könyvet; nagyon jól kezdődik, majd valami bonyodalom támad, úgy tűnik, minden rosszra fordul. Néhányan ilyenkor azt csinálják, hogy amikor a bonyodalmakhoz érnek, a könyv végéhez lapoznak, és megnézik, mi lesz a vége. És persze minden jóra fordul. Nos, így van ez ezeknél a példázatoknál is. A dolgok nagyon jól kezdődtek, majd hamarosan bajok támadtak. Ha azonban megnézzük a történet végét, minden jóra fordul.

Valamelyik nap a magvető példázatával foglalkoztunk. A magvető kiment vetni, és ahogy vetett, néhány mag az útfélre esett. Amikor tehát elkezdte, még minden rendben volt. Aztán bizonyos dolgok rosszra fordultak: néhány mag az útfélre esett, néhány a sziklás talajra, néhány pedig tövisek közé. Mindhárom esetben úgy tűnik, hogy kárba vesztek, ami nagyon szomorú. A munkások szempontjából, akik kimennek a maggal, nagyon lehangoló azt látni, milyen sok látszik abból kárba veszni. Úgy tűnik, sokan nem teremnek túl nagy mennyiségű gyümölcsöt, ha teremnek egyáltalán. A példázat vége azonban így szól: a többi pedig jó földbe esett, és százannyit, hatvanannyit, harmincannyit termett. A vége számít. Végül is nem minden volt hiába. Végül is nem minden veszett kárba. Akármilyen is az emberek viszonyulása, a menny uralkodik. Minden a menny szuverén uralmának a fennhatósága alatt történik.

Most jön a második példázat, a kétféle mag példázata. A tanítványok természetesen a konkolyperje példázatának nevezték. Ez a szó szerepel az eredetiben, tehát nem konkoly, hanem konkolyperje. Azonnal meg fogjuk látni. A konkolyperje példázatának nevezték. Én a kétféle mag példázatának nevezem.

Bontsuk ki hát ezt a példázatot, hogy hozzáférjünk az üzenetéhez! Nyolc részből áll, nagyon gyorsan át tudunk futni ezeken, és eljuthatunk a végén található üzenethez. Először is ott van a szántóföld, és itt nagyon fontos, hogy tisztán lássunk. Ezt nagyon sokan félreértették, ugyanis azt gondolták, hogy ez a szántóföld a gyülekezet, és a kétféle mag a gyülekezetben található. Azonban nem ez a példázat tanítása. A szántóföld ugyanaz, mint amelyikre a magvető ment ki vetni. Az Úr Jézus azt mondta: „a szántóföld a világ”. Nem, most nem a gyülekezetről van szó, hanem a világról. Fontos ezt felismerni a következő okból. Ez a szántóföld – vagyis ez a világ – az Emberfiának jogos tulajdona. Azt olvassuk, hogy aki a magot veti, az az Emberfia, és a szántóföld jog szerint az Övé; az Ő tulajdona. Ez a világ valójában az Úr Jézusé, és ennek a világnak az a rendeltetése, hogy az Ő népe foglalja el. A mag, amelyet Ő vet, a mennyek királyi uralmának a gyermekei. És ennek a világnak, amely az Övé, az a rendeltetése, hogy Isten királyi uralmának a gyermekei népesítsék be. Nagyon fontos számunkra, hogy felismerjük ezt. „Az Úré a föld és annak teljessége.” Ha kimegyünk az Úr munkáját végezni, és bárhová megérkezünk, jogunk van azt mondani, hogy az a hely jog szerint az Úr Jézusé, letesszük oda a lábunkat, és érvényesítjük az Úr Jézus szuverén jogait fölötte. A szántóföld a világ, és az jog szerint az Úr Jézusé. A jó mag, azt olvassuk, a mennyek királyi uralmának fiai, akiket elvet a világba. Mit tesz az Úr Jézus ezen rendtartás alatt? A mennyek királyi uralmának fiait veti ebbe a világba. Mi az Ő királysága gyermekeiként vagyunk ezen a világon, hogy érvényesítsük az Ő jogait ezen a világon.

A következő az ellenség. Azért jön, hogy elvesse a maga rossz magját. Jézus azt mondja: „az ellenség az ördög”. Láthatjátok, hogy ez az ördög, ez az ellenség abba jön, ami nem az övé. A Sátán birtokháborító ezen a világon. Betolakodó. A világ jog szerint nem az övé, ő ellenségként jött el, azaz itt ellenséges megszállásról van szó. Azért jön, hogy elvesse a saját magját, méghozzá a mellé a mag mellé, amit az Emberfia vet. Gyűlöli az Emberfiát; Jézus ellenségnek nevezi, és az „ördög” nevet adja neki, ami azt jelenti, hogy „ellenség”; az, aki egyszerűen gyűlöli ezt az Emberfiát, és feltett szándéka, hogy amennyire tőle telik, tönkretegye az Emberfia munkáját. Eljön tehát a világ szántóföldjére, és elszórja a saját magját a jó mag mellé.

Itt fel kell figyelnünk valami nagyon különösre. Az Úr Jézus nem azt mondja itt, hogy minden meg nem tért ember ezen a világon az ördög gyermeke. Van ugyan benne igazság, hiszen János apostol azt mondja: „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1Jn 5,19). Bizonyos értelemben igaz, hogy minden meg nem tért ember az ördög hatalmában van, de Jézus itt nem ezt tanítja – hogy mindazok, akik nem tértek meg, illetve akiket nem ért el az evangélium ezen a világon, az ördög gyermekei volnának. Ha ezt tanítaná, a példázatnak nem igazán lenne értelme. Mindenki tudja, hogy vannak Isten gyermekei, és vannak más gyermekek is ezen a világon. Vannak a királyság gyermekei, és vannak, akik nem gyermekei a királyságnak. Ezt mindannyian tudjuk. Tudjuk, hogy a többi gyermek körülöttünk van mindennap. Nincs szükség példázatra ahhoz, hogy ezt megtudjuk. Nem szükséges, hogy az Úr Jézus erről külön tanítson, úgyis tudjuk.

A következő a lényeg. Az ördögnek ezek a gyermekei, akikről az Úr beszél, különleges csoport. Jézus konkolyperjének nevezi őket. Nos, a konkolyperje keleten szinte pontosan úgy néz ki, mint a búza. Annyira hasonlít a valódi búzára, hogy csak amikor már teljesen kifejlődött, akkor lehet meglátni a különbséget. Ez a konkolyperje olyan valami, ami hamis; valami, ami utánzat; valami, ami hazugság. Valami, ami hasonlónak mutatja magát a királyság gyermekeihez, de nem azonos velük. Az ellenség eljön, és elvet valamit, ami nagyon hasonlít az igazihoz, de mégis hamis. Ez az ördög hazugsága. Az ilyen emberek ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a királyság fiai; hivatkoznak a Szentírásra; ugyanazokat a kifejezéseket használják. Tudnak Jézusról, a Szentírásról, Jézus haláláról beszélni. De valami mást értenek alatta.

Az a Jézus, akiről ők beszélnek, nem a testet öltött Isten. Beszélnek Jézusról, de nem hisznek Krisztus isteni mivoltában. Beszélnek a Bibliáról, de nem hisznek Isten Igéje isteni ihletettségében. Beszélnek ugyan Jézus haláláról vagy keresztre feszítéséről, de csak valamiféle hősi tettet értenek alatta, hasonlót más emberek halálához – Krisztus halálát teljesen megfosztják attól az isteni értelmétől, hogy ez engesztelő áldozat. Sok más módon is megnyilvánul, hogy az ördögnek ezek a gyermekei beszélik a nyelvet, de nem ugyanazon a hangon; ezek látszatkeresztények, nem Istentől születtek. Nem a Szellem egyértelmű munkájának a gyümölcsei. Az ördög pedig azért helyezi őket a királyság gyermekei mellé, hogy zavart keltsen, hogy elérje, a királyság gyermekei egy kicsit másmilyennek tűnjenek. Ez pontosan a keveredés munkája az emberek között, és nagyon sok esetben a felszínen nem látható a különbség. 

A szolgák tehát odamentek a gazdához, és megkérdezték: „Uram, ugye jó magot vetettél a földbe? Honnan van akkor benne a konkoly?” Az Úr így felelt: „Ellenség tette ezt!” Ne feledjük, az ördögnek ez az egyik munkája, hogy utánozza a kereszténységet; hogy odategyen valamit az igazság mellé, ami hamis.

Azután azt mondták a szolgák: „Akarod-e, hogy kimenjünk és összeszedjük a konkolyt?” Az Úr így szólt: „Nem. Ha megpróbálkoznátok vele, nem tudnátok megkülönböztetni a valódit a hamistól, és még kihúznátok néhány valódit is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig.” Ez az Úr vezérelve ebben a rendtartásban. Ó, milyen sokatmondó ez! A mi feladatunk nem az, hogy mindig megpróbáljuk leleplezni a rosszat. Az Úrnak sok szolgája beleesett ebbe a csapdába. Arra szánják az életüket és energiájukat, hogy megpróbálnak felkutatni, és gyökerestől kiirtani valamit, amit hamisnak látnak. Ez a világ tele van gyanakvással Isten népe között. Szinte lehetetlen bárhová elmenni anélkül, hogy ilyesmit ne hallanánk: „Mi nem stimmel ennél az embernél? Rá kell jönnünk, hol van valami ferde dolog a tanításában. Nem bízhatunk benne, amíg meg nem vizsgáltuk.” Ez a világ tele van ilyesmivel, állandóan próbálnak valami hibát találni valahol, felismerni ennek vagy annak a valakinek a hiányosságát – és saját ítélőképességükre hagyatkoznak. Az eredmény pedig az lesz, hogy sokakat kitépnek gyökerestől, akik Isten valódi gyermekei. Isten sok igaz szolgáját tépték ki gyökerestől és lökték félre ilyesfajta gyanúsítgatás alapján. Az Úr Jézus nagyon hangsúlyosan mondta: ne tegyétek ezt, ez nem a ti dolgotok, hadd növekedjen együtt a kettő, és ahogy növekednek, fel tudjátok majd ismerni, melyik mi. Ahogy telik az idő, a gonosz egyre inkább nyilvánvalóvá válik, és fel tudjuk majd ismerni, hogy az nem az Úrtól való. A növekedés során ki fogja mutatni igazi természetét – időközben és a végén nyilvánvalóvá válik, hogy az a dolog az ördögtől való; az Úr ellen irányul.

Másrészt azonban, és ez a példázat valódi üzenete, annak, ami valóban az Úrból való, egyre jobban és jobban az Úrhoz hasonlóvá kell válnia. Természetesen igaz az, hogy a gyülekezet a világban van, és ami igaz a világra, igaz lehet a gyülekezetre is. Lehetnek olyanok, akik nem Isten valóban újjászületett gyermekei, akik összekeverednek az Úr népével, és vallják, hogy hiszik az Isten Igéjében foglaltakat. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy sokan vannak, akik elvegyülnek Isten valódi gyermekei közé, noha igazán nem születtek újjá. Ezek valójában nem a királyság gyermekei. Az Úr Jézus értésünkre akarja adni, hogy az Ő királyi uralmának igazi gyermekei egyre jobban és jobban hasonlítani fognak az Úrhoz. A többiek nem fognak az Úrhoz hasonlítani, azok csak hamis hívők lesznek.

A példázat üzenete tehát a következő: Amikor a világkorszak végén az Úr visszajön, akik az Övé, azokról teljesen egyértelmű lesz, hogy az Övéi. A királyság gyermekeit illetően nem lesz tévedés; tudni fogjuk, ki tartozik a királyság gyermekei közé. Nem lesz kétség efelől; hiszen ezek egyre inkább hasonlóvá válnak az Úrhoz. A valódi isteni természet, amit kezdetben beléjük helyezett, egyre jobban megmutatkozik. A kibontakozásnak ez a folyamata a királyság törvényszerűsége. A példázat azt a nagy kérdést teszi fel mindannyiunknak: „Egyre hasonlóbbá válok-e Uramhoz? Egyre több és több van-e bennem Krisztusból, ahogy telik az idő?” E korszak betetőzése Isten fiainak a megjelenése lesz. Az Ige így szól: „Amikor Ő megjelenik, mi is megjelenünk vele együtt.” A végén a királyság fiai egyértelműen be lesznek azonosítva, de ez olyasmi, aminek naponta kell előrehaladnia. Láthatjuk, hogy ez a kétféle mag minden nap egyre nőtt, és ahogy nőttek, látni lehetett, hogy melyik melyik.

Hadd mondjam azt minden itt lévő fiatalnak, hogy először is bizonyosodjatok meg afelől, hogy valóban Isten újjászületett gyermekei vagytok-e, hogy a királyság valódi gyermekei vagytok; hogy nem pusztán azért vagytok ott, ahol vagytok, mert mások azt mondták, hogy ott kell lennetek, hanem azért, mert Isten nagyon is valóságos munkát végzett a szívetekben. És miután ez a kezdet megvolt, legyen gondotok rá, hogy napról-napra egyre jobban hasonlítsatok az Úrhoz, hogy azok, akik rátok néznek, ezt mondhassák: semmi kétség nincs e felől a férfi vagy nő, fiú vagy lány felől. Ez valódi és hiteles. Nincs benne semmi hamisság, semmi képmutatás. Nem csak megjátssza, hogy keresztény; ez valódi. Végül pedig az egész világ előtt nyilvánvalóvá válik, hogy kik Isten fiai!

Még valamire figyeljünk fel. Mi történik a végén? Nos, az Úr azt mondja itt, hogy először azt kell megsemmisíteni, ami az ördögtől van. Amit az ördög tett, amit az ördög ültetett, az kerül először az ítéletre. Azt olvassuk: „szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el”. Mindaz, ami hamis, ami nem valódi, meg fog égni az ítéletkor. És akkor azt mondja az Úr: „a búzát takarítsátok a csűrömbe”. Az ellenség gonosz munkájának hosszú a története; nagy bajokat okozott nekünk, de végül is az Úr győz. Végül az Úré lesz az, ami valódi, és a többi odalesz. A befejezés a döntő.

Nem tudom, miért késztetett arra az Úr, hogy erről beszéljek. Azt mondtam az Úrnak: „Ha ezt elmondom azoknak az embereknek, azt fogják gondolni, úgy tanítom őket, mint valami kisgyermekeket. Olyan sok tanítást kaptak már. Olyan sok mindent ismernek már a mélyebb dolgokból. Ha visszatérek a példázatoknak ehhez a képeskönyvéhez, azt fogják gondolni, hogy óvodásoknak nézem őket.” Az Úr azonban ezt mondta: „Azt mondd, amit Én mondok neked.” Vissza kell mennünk az egész kereszténység elejére. Le kell hatolnunk az alapokig. Meg kell győződnünk arról, hogy mindenki pontosan tudja, hol tart. A nagy ítélet tüze közeleg. Arra az eljövendő napra készülünk, amikor mindenről nyilvánvalóvá lesz, hogy micsoda; ezért nagyon hűségeseknek kell lennünk, és nem szabad semmit a véletlenre bíznunk. Nem szabad azt feltételeznünk, hogy akik az Úr népéhez tartozóknak tekintik magukat, valóban az Úréi. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy eltávolítsuk a hamisságot. Az ördög nagyon sok hamisságot csempészett be a kereszténységbe. Nagyon sok hazugságot halmozott fel az igazság mellé, és hűségesen kell törekednünk arra, hogy az emberek világosan lássák, kik ők és hol vannak Isten szemében.

Kérlek, bocsássátok meg, hogy ilyen egyszerű dologról beszéltem, de csak azt mondhatom, amit az Úr rám bíz. Persze úgy gondolom, legtöbben közületek egyetértenek velem abban, hogy ezt kell tenni. Ha Isten valódi gyermekei vagyunk, nem zavar, ha így beszélnek velünk. Ha pedig nem vagy igazi gyermeke Istennek, hadd figyelmeztesselek: semmi hamisság vagy hazugság nem mehet be a királyságba. Csakis az igazság. Legyünk hát mindannyian a királyság gyermekei, és hasonlítsunk napról-napra egyre jobban arra, aki plántált minket.