„Hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk”

Írta T. Austin-Sparks

3. összejövetel - „Mindvégig szerette őket”

(1964. február 2. du.)

A János evangéliumából fogunk olvasni néhány verset, a tizenharmadik fejezetből az 1-20. verset. Hallottuk, hogy holnap este szeretetvendégség lesz, de hadd mondjam el, az igazi szeretetvendégség ma este van. Mindannyian hisszük, hogy az Úr asztala az isteni szeretet teljes kifejeződése. Minden ének, amit ezen az estén énekeltünk, Isten szeretetéről szólt – az Úr asztala köré gyűjtött énekek voltak ezek. Ez az asztal újból beszélt nekünk Isten szeretetéről Jézus Krisztusban. Ebben a fejezetben, amit most olvastunk, az Úr első alkalommal teríti meg asztalát. Ez volt az első alkalom, hogy összegyűlt a tanítványaival e bizonyos asztal körül. Megfigyeltétek, hogyan kezdődik a fejezet? „A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.”

Tehát az asztal fölé odaírta szeretetét övéi iránt. Tulajdonképpen ezt mondta: „Ez az asztal, amelynél most enni és inni fogunk, az én irántatok való szeretetem megtestesülése”. „Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.” És mindaz, ami ezután következik ebben a fejezetben, ennek a szeretetnek a magyarázata. Ha azt mondom, hogy hét meghatározása van ebben a húsz versben az Ő szeretetének, kérlek, ne féljetek attól, hogy egy hét pontból álló, hosszú igehirdetést fogok tartani. Röviden csak rámutatok Krisztus szeretetének erre a hét vonására.

„Szerette őket mindvégig.” Úgy gondolom, ez az állítás a legcsodálatosabb dolgot tartalmazza, mely valaha is eljött erre a világra. Jézusnak sok gondja volt azokkal a férfiakkal. Gyakran félreértették Őt, sokszor okoztak neki csalódást. Valójában igazán szánalmas emberek voltak. Ismerte tehát a történetüket az elmúlt három évből, de azt is tudta, mi következik ez után az este után. Azt mondta Péternek: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem” (Mt 26,33b-35). Tudta, hogy Péter háromszor fogja megtagadni ezt mondva: „Nem ismerem ezt az embert.” Azt mondta mindnyájukról: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán. Mindannyian elfuttok és elhagytok engem, és én egyedül leszek, de mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem lesz.” Tudta, milyen szánalmas emberek, mégis szerette őket mindvégig.

Ez az első mondanivalónk erről a szeretetről. Nem bántódik meg mulasztásaink miatt. Nem vonja vissza szeretetét amiatt, hogy hibákat követünk el. Sokszor okozhatunk neki csalódást, sokszor cserbenhagyhatjuk Őt, sokszor megszomoríthatjuk a szívét, de Ő továbbra is szeret minket. Ő mindvégig szeret bennünket, egészen a végig. Ő nem sértődik meg a mulasztásaink miatt. Ez egészen más fajta szeretet, mint a miénk. Ez Isten szeretete Krisztusban.

A második pedig ezzel a szeretettel kapcsolatosan, hogy mennyire lehajló. Megfigyelhetjük a harmadik versben a fejezet első megállapítását: „tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott.” Az Atya mindent az Ő kezébe adott. Milyen nagy Ő! Nagyobb, mint bárki más. Ez soha nem mondható el senki másról. Isten neki adott mindent. Ez azonban nem tette Őt túl büszkévé ahhoz, hogy szeresse ezeket az embereket. Nem állt felettük, leereszkedett hozzájuk. Akármilyen nagy volt, az ilyen embereket is szerette. Minden nagysága mellett leereszkedett az ő szintjükre. Milyen lehajló Isten szeretete! Elég nagy ahhoz, hogy leereszkedjen a legkisebbekhez és a leggyengébbekhez.

Olykor Isten nagyságát a hatalom felől közelítjük meg, az alapján, hogy milyen csodálatos dolgokat tud tenni. Ha olyan emberekre gondolunk, akik nagyok, nagyságukat abban látjuk, hogy milyen nagy dolgokra képesek. Isten nagysága ez, hogy miközben Övé az egész világegyetem gondja, a népek minden nagy ügye, Ő törődni tud a legkisebbel is. Néha azt mondjuk: „Ó, ez túl kicsi ahhoz, hogy az Urat kérjem érte. Az Úr olyan nagy; nem zavarhatjuk a mi kis dolgainkkal.” Pedig éppen ebben áll az Isten nagysága, hogy meg tudja ezt tenni. Az az igazán nagy ember, aki le tud ereszkedni a kis dolgokhoz, és sok kis dolgot meg tud tenni. Az Atya mindent az Ő kezébe adott, Ő pedig odament ezekhez az emberekhez, és szerette őket mindvégig. Milyen nagy az Ő szeretete!

A harmadik pont: Nézzük meg újból a fejezetet, és lássuk meg, hogy ez a szeretet nem tesz különbséget osztályok között. Hallottátok ezt ma este: „Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester…” Láthatjuk, hogy a szolga szerepét vette át, amit más nem tett volna. Minden vendégszoba ajtaja előtt volt egy mosdótál, egy vizes edény és egy törlőkendő. Ha jómódú ház volt, szolga is volt. Amikor leültek a vendégek, jött a szolga, levette a sarujukat, és megmosta a lábukat. Ez azonban nem egy jómódú ház volt. Jézus szegény volt. A tanítványok szegények voltak. Látjuk-e őket, amint bemennek abba a szobába? Talán Péter megy elöl – általában ő volt az élen. Péter látta a tálat és a vizet, tudta, hogy ott van, de valójában nem látta meg. Elment mellette, és a többiek mind követték. Mindannyian tudták, hogy ott van az a tál, az a víz és az a kendő, de egyikük sem akart a szolga lenni. Mindannyian mentek, és leültek.

Jézus pedig fogta a kendőt, beleöntötte a vizet a tálba, és odament egyenesen Péterhez, aki olyan fontos volt a saját szemében, túl fontos ahhoz, hogy szolga legyen. Az Úr és Mester volt a szolga. Ezek meg különbséget tettek alsóbb- és felsőbbrendű emberek osztályai között. Talán ezt mondta Péter: „Én különb vagyok ennél a másiknál, tegye meg ő.” És talán mindannyian különbnek érezték magukat. Jézus azonban egyáltalán nem ismerte ezt a szellemiséget. A szeretet nem tesz különbséget emberi osztályok között. A szeretet nem tesz különbséget nemzetiségek között. Isten szeretete Krisztus Jézusban egyformán tekint mindegyikőnkre, mint akiknek szükségük van az Ő szeretetére. Az Ő szeretete felette áll minden földi különbségtételnek.

A negyedik pont: Tudjátok, olyan könnyű a szeretetről beszélni, a szeretetet színlelni, a szeretet nyelvét használni, énekeket énekelni a szeretetről, és mindez lehet csupa érzelgősség. Talán mindannyian ismerünk olyanokat, akik azt mondták, hogy szeretnek minket, de nagyon sokszor éppen ők azok, akik a legtöbb fájdalmat okozzák nekünk. Jézus szeretete pedig nem érzelgős, hanem gyakorlati volt. Nem azt tette, hogy bement a tanítványaival, és ezt mondta: „Testvéreim, én nagyon szeretlek titeket.” Azáltal mutatta meg, hogy szereti őket, amit értük tett. Ez nem érzelgős szeretet volt, hanem gyakorlati szeretet. És ezzel a szeretettel szerette őket mindvégig.

Most az ötödik ponthoz érkeztünk. Mi volt a jelentősége ennek, hogy megmosta a lábukat? Drága testvérünk, Watchman Nee, sokat beszélt annak idején a föld érintéséről, mondván: „Ha megérinted ezt a földet, a gonoszt érinted meg, a halált.” Ezek a férfiak a poros, piszkos utakon jártak. Lábukat szó szerint beborította e föld pora. E szimbolikus cselekedetével azonban azt mondta Jézus: „Ezen a világon kell élnetek, de tisztán kell tartanotok magatokat ettől a világtól”. És a lábuk megmosásán keresztül mondta el: „A szeretet, az én szeretetem őriz meg titeket a gonosztól, amely ebben a világban van.” Krisztus szeretete megtisztító szeretet. Ez nem csak szavakban áll, hanem segít bennünket, hogy magasabb szintű életet éljünk.

A hatodik pont: Ez a szeretet gazdag szellemi tanításban. Azt mondta nekik: „Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” Ez a szeretet meg fog tanítani minket arra, hogy Isten mit szeret, és mit nem szeret. Eddig a pillanatig ezek a tanítványok szerették a világot. Szívük vágya egy földi királyság felállítása volt, maguknak pedig a fő helyeket kívánták a királyságban. Fontos emberek akartak lenni Krisztus királyságában – és az volt az elképzelésük, hogy Jézus olyan királyságot fog felállítani, amelyben ők fontosak lesznek. Ez a világ szelleme volt. Szerették a világot. Láthatjuk viszont, mit végzett el Isten szeretete a szívükben! A világ iránti szeretet minden morzsáját kivette a szívükből. Kimentek a világba, és szenvedtek a világtól amiatt, hogy az Ő szeretete a szívükben volt. Többé már egyáltalán nem érdekelte őket, hogy fontos emberek legyenek ezen a világon. Végül már az sem számított, hogy fontos emberek legyenek a gyülekezetben. Nem volt a céljuk az, hogy ők legyenek a tanítók és a prédikátorok. Nem törekedtek arra, hogy a gyülekezet vénei legyenek. Krisztus szeretete kiszorított minden ilyesmit. Készek lettek szenvedni és meghalni érte; letenni életüket Krisztusért. Hatalmas dolgot munkált ki az Ő szeretete bennük.

Most a hetedik ponthoz érkeztünk, amely nem ebben a fejezetben található, de észrevehettétek, hogy mindez pontosan azelőtt történt, hogy Jézus elkezdett beszélni nekik a Szent Szellemről. Jézus arra készül, hogy elmondja azt a csodálatos tanítást a Szent Szellem eljöveteléről. „A Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, elvezet majd titeket minden igazságra. Ő nem magától szól, az enyémből vesz, és megjelenti nektek.” Mit jelent ez? Az a Szellem, aki eljövendő volt, a szeretet Szelleme. És a Szent Szellem azt munkálja bennük, hogy ugyanezt a szeretetet tanúsítsák mások iránt, ami Krisztusban volt irántuk.

Kedves barátaim, ha bennünk van a Szent Szellem, ezeknek a dolgoknak legalábbis meg kellene lenniük bennünk. Ezeknek a dolgoknak, amelyek jellemzik Krisztus szeretetét az Övéi iránt, kellene jellemezniük bennünket is a mások iránti szeretetünkben. Ezért jött el a Szent Szellem. Ahogyan Ő mindvégig szeretett bennünket, úgy kellene nekünk is szeretnünk egymást. Bocsássatok meg, négy perccel túlléptem az időt. De ha megtanulnánk az Ő szeretetének ezt a nagy leckéjét, megérné akár egész éjszaka is itt maradni!