„Hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk”

Írta T. Austin-Sparks

4. összejövetel - „Jézus Krisztus (…) az ő Uruk és a mi Urunk”

(1964. február 3. du.)

Kedves barátaim, nem áll szándékomban hosszasan feltartani titeket. Csakugyan úgy gondolom, hogy nem fogok sokat beszélni ma este, de van valami, amit el kell mondanom. Mennyire hálás vagyok azért, hogy részese lehetek ennek a szeretetvendégségnek! Hiszen lehetővé tette számomra, hogy találkozzam sok testvéremmel a Krisztusban. Nem vagyok annyira öntelt, hogy azt gondoljam, csak azért rendeztétek, mert eljöttem a Fülöp-szigetekre. Azonban azt gondolom, nagyon nagy áldás, hogy ilyen sokan össze tudunk így jönni. Talán sokan közülünk nem lennének itt most, ha nem lett volna ez a lehetőség. Ezért megköszönöm itteni testvéreimnek ezt a gondoskodást. Ha tegnap este, amikor itt beszéltem, azt mondtátok volna, hogy több mint hétszáz ember fog az asztalok köré gyűlni ebben a teremben, azt hiszem, nehezemre esett volna elhinni. Milyen csodálatos ünnep volt ez – de van valami csodálatosabb, mint a nagy tömeg, és van valami csodálatosabb, mint a lakoma. A Krisztus szeretete az, ami mindenki szívében jelen van itt a teremben ma este.

Amikor ezen a mostani alkalmon gondolkodtam, imádkoztam ezzel kapcsolatban, és kértem az Úrtól valami kis üzenetet számotokra, Pál első szavai jöttek fel a szívemben az 1. Korinthusi levélből – hadd olvassam is fel: „Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér, az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják.” Az igeszakasz vége van nagyon a szívemen. „Mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják.” Úgy gondolom, Pál apostol nagyon bölcs ember volt. Nagyon okos ember volt, és ebben a két versben kitűnik ez az okosság. Észrevehettük, hogy Isten Korinthusban levő gyülekezetének a megszólításával indít. Nos, a korinthusiaknak nagy „ajándékuk” volt a megosztottság. Később azt mondja az apostol, hogy „szakadások vannak köztetek”. A megosztottság tehát abban mutatkozott meg, hogy különböző emberek köré csoportosultak. Az egyik csoport azt mondta: „Mi Pálé vagyunk”; egy másik kijelentette: „Mi Apollósé”; megint mások így szóltak: „Mi Péteré vagyunk”; tehát olyan emberek voltak, akiket nagyon jellemzett a megosztottság. Ezeknek az embereknek és ezeknek a csoportosulásoknak mondja az apostol: „Mindazoknak, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják.”

Milyen nagy a gyülekezet? Pontosan akkora, mint Jézus Krisztus. A korinthusiakkal az volt a baj, hogy Jézust sokkal kisebbé tették, mint amilyen valójában. Ezért az apostol mindjárt az elején azt mondja: „Nem, Jézus nagyobb, mint az összes csoport együttvéve. Mindazoknak minden helyen, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus nevét, az ő Urukét és a miénket.”

A szakadás mindig annak az eredménye, hogy Jézust kisebbé tesszük, mint amilyen. A mi Urunk Jézus nagyobb, mint az emberek. Van egy énekünknek egy ilyen sora: „Isten szeretete nagyobb, mint az ember gondolatának mértéke”. Mi Istent és Isten szeretetét mindig a saját értelmünk mértékére korlátozzuk. És ha valaki nem ért egyet a mi látásunkkal, ott a mi részünkről véget ér Isten szeretete. Mi itt, ma este, sok csoportot képviselünk. Talán megvan a saját látásunk dolgokról, de ha ez a vendégség valóban megfelel a nevének, valami sokkal nagyobbat képvisel, mint a mi gondolkodásunk. Mi nem egy emberhez vagy emberekhez gyűltünk össze. Egy ember sem ér fel Krisztussal számunkra. Mi azért vagyunk itt ma este, mert ez valódi szeretetvendégség. Ez pedig azt jelenti, hogy Krisztus szeretete a szívünkben van. Elhagytuk a csoportjainkat. Hátrahagytuk a megosztottságot. Krisztus közös alapján állunk. Milyen nagy dolog volna, ha minden keresztény erre az alapra állna! Olyan sok keresztény számára egy-egy felekezet jelenti az alapot, némely szervezet számára pedig néhány különleges tanítás, vagy sok különféle dolog – ez az alapjuk. A keresztények valódi alapja azonban Krisztus. Ha mindannyian jobban törődnénk az Úr Jézussal, mint vallásos dolgokkal, mennyire más volna a világ!

Úgy vélem, mindannyian egyetértünk ezzel. Egyetértünk vele elméletben, de tudjátok, itt a gyakorlaton van a hangsúly. Az például, hogy vannak szomszédaink, nagyon gyakorlati dolog. Ez megmutatja az igazi énünket, igaz? Hogy hogyan jövünk ki a szomszédunkkal. Van azonban egy másik dolog is, amivel mindnyájan egyetértünk elméletben; ez pedig nem más, mint hogy ez az élet a mennyre való felkészülés. Hiszitek ezt? Mondhatjuk, hogy a menny felé tartunk, és arra számítunk, hogy egy napon ott leszünk. És egyetértünk azzal, hogy ez a jelenlegi élet felkészülés a mennyre. Így hisszük valóban? Merthogy ez teljes mértékben gyakorlati kérdés. A mennyben mindannyian szomszédok leszünk. Mind egymás mellett fogunk lakni. Emlékeztek arra, hogy a Biblia végén van egy leírás az Új Jeruzsálemről?

Attól tartok, hogy akik az énekeinket írták, tévedtek valamiben. Van egy ének, amelyik ezt mondja: „Az utcák színarannyal lesznek kövezve.” Ez hamis tanítás. A Biblia azt mondja, hogy csak egy utca lesz. Csak egy utca lesz az Új Jeruzsálemben, az az egy utca pedig aranyból lesz. Kedves barátaim, mindannyian ugyanabban az utcában fogunk lakni a mennyben. Mindannyian szomszédok leszünk ott. Ha ezt szó szerint kell vennünk, nem hagyhatjuk el úgy mennyei házunkat, hogy ne találkoznánk mindenkivel a mennyben.

Egyszer valaki Amerikából átjött Angliába; ugyanazon a hajón utazott, mint mi. Még soha nem járt Angliában azelőtt. Vonatra szálltunk, hogy a kikötőből Londonba utazzunk. Ez az illető látta az egymás mellé épült házak hosszú sorait, és döbbenten nézett körül. „Nézze csak azt a sok egymás mellé épült házat! Hogy boldogulnak, ha nem bírják a szomszédjukat?”

A mennyben egyetlen utca van, az pedig színarannyal van kövezve. Nos, én nem gondolom, hogy ezt szó szerint kell vennünk; úgy gondolom, ez szimbolikus, és az a célja, hogy két dolgot megtanítson nekünk: (1) Mindannyian a legszorosabb közösségben leszünk a mennyben. (2) Az arany Isten szeretetének a jelképe. Mindannyian Isten szeretetében leszünk együtt.

Azt mondtam tehát, hisszük azt, hogy ez az élet felkészülés a mennyre. Ti is hiszitek ezt? Jól teszitek, ha elkezditek megtanulni, hogyan élhettek együtt a felebarátotokkal most. A keresztény felebarátotokra gondolok; mindazokra minden helyen, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus nevét.

Mi lesz menny a fő jellemzője? Az van megírva, hogy Krisztus lesz minden mindenekben. A mindenség Krisztusa lesz tehát a menny fő jellemzője? Nem dolgok, nem intézmények, hanem csak Krisztus. Ha pedig így lesz, akkor jól tesszük, ha elkezdjük most mindenünkké tenni Krisztust. Ha valami is ebben az életben a menny előíze lehet, akkor éppen az, hogy Krisztus több bárminél és minden másnál. Ezért ez legyen a naponkénti imánk: „Uram, készíts fel engem a mennyre, és tedd ezt úgy, hogy egyre jobban betöltesz Krisztussal.” Vigyétek magatokkal Pálnak ezeket a szavait: „Mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják.” Az Úr áldjon meg mindnyájatokat, kedves barátaim.