„Hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk”

Írta T. Austin-Sparks

10. összejövetel - Jézus azért jött, hogy új, mennyei Izraelt alkosson

(1964. február 7. du.)

Tegnap este azzal kezdtük, hogy rámutattunk egy nagyon nagy igazságra. Ez pedig a következő: az Úr Jézus földi életének minden tanítása és cselekedete a történelem egyik legnagyobb válságához kapcsolódik. Ez a krízis Izrael népének elvettetése volt az Úr szemei elől legalábbis ennek az egész rendtartásnak az idejére. Ez a krízis már akkor kezdetét vette, amikor Jézus elkezdte a szolgálatát; és megpecsételődött és megszilárdult, amikor Jézus befejezte a szolgálatát. Izrael nemzete, mely Isten érdeklődésének középpontjában állt ezen a világon évszázadokon át, akkor félretétetett. A próféták előre megmondták, hogy ez be fog következni – és akkor vette kezdetét, amikor Jézus elkezdte a szolgálatát ezen a földön. Amikor Bemerítő János megjelent a pusztában, és a sokaság kiment hozzá, látta jönni a farizeusokat és a szadduceusokat, akik az egész Izraelt képviselték. Ő pedig azt mondta nekik: „Viperák fajzatai! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.” Ez csak egy másik kifejezésmódja annak, hogy Ábrahámnak azokat a gyermekeit elvetette Isten.

Ez pedig nagyon fontos akkor, amikor a négy evangéliumot olvassuk. Mindaz, amit a négy evangéliumban találunk, ehhez a nagy krízishez kapcsolódik. Egyfelől ott volt annak a népnek az elvetése és eltörlése, amelyik Isten népének neveztetett sok évszázadon keresztül. Ahogy tegnap este mondtuk, ezen megy keresztül Izrael népe az elmúlt közel kétezer évben. De ez csak az egyik fele a történetnek. Jézus azért jött, hogy valami újat tegyen; tanításai és cselekedetei által pedig azt mutatta be, hogy mi ez az új dolog. És ez az új dolog tartott az elmúlt kétezer évben, és ez tart ma is. Itt, ebben a teremben is. Az, amit Jézus kezdett el tenni, – és amit még most is tesz – egy új, mennyei, szellemi Izrael létrehozása. Noha az a nép, amelyik ezt a nevet viselte, elvettetett Isten szeme elől, Isten soha nem adta fel a szándékát. És Jézus azért jött, hogy továbbvigye Istennek ezt a gondolatát az új Izraelről. Ha figyelmesen olvassátok az evangéliumokat, láthatjátok, hogy Jézus folytatta mindazt, ami Istentől való volt a régi Izraelben, és szellemi módon átültette egy új Izraelbe. Például a régi Izrael Isten királyi uralma volt ezen a világon. E világ királyságai közt Izrael volt Isten királysága. Ez Izraellel együtt elvettetik.

A királyság gondolata azonban új módon jön újra elő Jézus Krisztusnál. Jézus azt mondta Izraelnek: „Elvétetik tőletek az Isten királyi uralma, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét”. Jézus első szavai, amikor elkezdett prédikálni, ezek voltak: „Elközelített a mennyek királyi uralma”. Új királyságot épít. Ez a királyság pedig szellemi és mennyei királyság. Jézus azt mondta: „Az én országom [királyi uralmam] nem e világból való”. Ez azonban semmivel nem teszi kevésbé valóságossá. Valójában ez aszellemi királyság sokkal valóságosabb dolog, mint a régi időszakos királyság. De, ahogy láthatjuk, az első dolog, amit Jézus átvesz, az Isten szándéka arra vonatkozóan, hogy legyen egy királysága. Máté előszeretettel nevezi a „mennyek királyi uralmának”, János pedig „Isten királyi uralmának”. Most nem térünk ki arra, hogy van-e különbség. A lényeg az, hogy ez királyság. Isten királyi uralma. És ez mennyei királyság.

Azután megfigyelhetjük, hogy a régi Izrael Jákób tizenkét fiára épült. A tizenkettő a képviselet száma. Jákóbnak az a tizenkét fia képviselte az egész nemzetet. Jézus tizenkét tanítványt választott, akik egy olyan csoportot alkottak, mely az új Izraelt képviselte. Mózes körül hetven olyan vén volt, akik felmentek vele a hegyre. Jézus hetven tanítványt választott ki, és küldött ki kettesével.

A régi Izraelnek volt egy szent sátra. János azt mondja: „Az Ige testté lett, és köztünk sátorozott”. Jézus az új Jeruzsálem szent sátra. Őbenne találkozhatunk Istennel; és Őbenne teljesedett ki a régi szent sátor szellemi jelentősége. A régi Izraelnek volt egy főpapja. Az Újszövetség azt tanítja nekünk, hogy Jézus az új Izrael főpapja. Izraelnek ott volt a nagy áldozat, az egészen égő áldozat. Jézus letta nagy áldozat. Izraelnek volt egy nagy oltára. Az Úr Jézus keresztje az új Izraelnagy oltára. És folytathatnánk. Azt hiszem azonban, eleget mondtunk annak jelzésére, hogy Jézus egy új, mennyei Izraelt jött megalapítani.

Mármost, amikor Isten a régi Izrael megalapításába kezdett, Ábrahámtól indult ki. És István elmondja nekünk, hogy a dicsőség Istene megjelent Ábrahámnak, amikor a káldeai Úrban volt. Felfigyeltetek, milyen címet kapott Isten? „A dicsőség Istene megjelent.” Ez volt a régi földi Izrael kezdete. Az új szellemi Izrael kezdete ugyanezeken az alapelveken nyugszik. Ha kinyitjuk a Bibliát János evangéliumánál, az első fejezetnél, Isten Fia csodálatos leírása után János azt mondja: „Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét”. Itt kezdődött az új Izrael. A dicsőség Istene megjelent. Jézus azt mondta: „Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott azon, hogy megláthatja az én napomat; meg is látta”. Nem tudjuk pontosan, mikor volt ez, vagy hol volt, de valamiképpen látta Ábrahám Jézus Krisztus napját, és örült. Ez mindig a dicsőség ismertetőjegye. Ahol a dicsőség van, ott mindig örvendezés van. „A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak” (Csel 7,2). És olyan, mintha dalra fakadt volna János apostol, amikor az evangéliumát írni kezdte: „Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal”. Meglepő, hogy nem látok minden arcon mosolyt ebben a teremben, „telve kegyelemmel és igazsággal”. Pedig ez bizonnyal dicsőség! Minden bizonnyal olyasmi ez, ami örömet okozhat. Isten kegyelme megjelent Jézus Krisztusban. De tovább kell mennünk.

Nézzük meg egy pillanatra János evangéliumának első verseit: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be”. És a 11-13. vers: „Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt”. ISTEN VOLT AZ IGE. És az Övéi nem fogadták be Őt. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” Bemutatja tehát az új Izraelt: Azokból áll, akik befogadták Őt, és akiket felhatalmazott arra, hogy Isten fiai legyenek. Ez valami jobb, mint ami valaha is igaz volt a régi Izraelre. Itt a legnagyszerűbb gondolat kerül bemutatásra, ami valaha is ki lett nyilatkoztatva a mennyből; és ez a gondolat az, hogy Istenünk istenfiúságot akar adni. Először is látjuk a Fiút, azután a fiakat, és a fiak a Fiúval alkotják az új Izraelt.

Most arra kérlek benneteket, hogy lapozzatok az Újszövetség egy másik részéhez. Ez, jól figyeljetek, az a könyve az Újszövetségnek, amelyik az új mennyei Izraelnek ezt az egész igazságát megtestesíti. Ha megkérdeznélek titeket, hogy melyik ez a könyv, kíváncsi vagyok, mit mondanátok. Az Újszövetség melyik könyve foglal magába mindent az új mennyei Izraelről? A Zsidókhoz [helyesebben: Héberekhez] írt levél. Érdekes, hogy ez a címe, ugyanis teljesen az új Izraelről szól. Kikeresnétek a Zsidókhoz írt levelet? Láttuk, hogy János Isten Fia bemutatásával kezdi az új Izrael ismertetését. Ez a nagyszerű Zsidókhoz írt levél is Isten Fia bemutatásával kezdődik. Nyolc csodálatos dolgot mond el róla, de lássunk is hozzá!

Istennel kezdjük. Mindig Isten a kezdet. Nos, mit is mond Istenről? „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk.” Vajon mit jelent ez? Megpróbálok nagyon egyszerűen fogalmazni a fiatalok kedvéért. Ez egyszerűen a következőt jelenti: mindazt a módot, ahogyan Isten régen szólt, most Egyetlen Személybe sűrítette. A régi időkben sokszor és különféle módokon szólt. Azoknak az időknek a végén pedig az egészet összefoglalta a Fiában. Ez az első dolog a Fiúról. Ő Isten végső és teljes szava. Ezután nem fog újból szólni Isten. Ezeknek a napoknak a végén Ő szólt, és ez végleges. Utasítsd el az Úr Jézust, és Istennek nincs több mondanivalója számodra. De az Ő Fiában Istennek rengeteg mondanivalója van. Minden mondanivalóját a Fiában foglalja össze. Ami Isten gondolatát illeti, Krisztus az Ő utolsó szava, Krisztusban abszolút mindent elmondott. Nem tudom, ez a mondás megvan-e nektek kínaiul vagy a többi nyelven, amit képviseltek, de Angliában, ha valakiről beszélünk, néha így minősítjük: „ami a szívén, az a száján”. Ez azt jelenti, hogy az illető tudomásunkra hozza, amit gondol. Ilyen módon Isten az Ő Fiában elmondta, mi van a szívén. És miután így kimondta szíve gondolatát a Fiában, így szólt: „Ennyit akartam mondani.” Ez tehát az első.Isten az Ő Fia által szól hozzánk.

A második: „akit örökösévé tett mindennek”. Ahogy tegnap is mondtuk, egy ponton Isten így szólt: „Fiamat mindenek örökösévé teszem.” És amikor Isten elrendel valamit, azt senki nem érvénytelenítheti. Ő tehát összefogta a teremtett univerzumot, és a Fiának adta, mint a Fia örökségét, „akit örökösévé tett mindennek”.

A harmadik: „aki által a világot teremtette”. A Fiú az Atya megbízásából cselekedett a világok teremtésénél. Ezt mondta János az elején: „minden általa lett”. A Fiú az Atya eszköze volt a teremtésnél. „Minden általa lett.” Persze mi általában Istent említjük, mint teremtőt, és olykor elkerüli a figyelmünket, hogy Isten a Fia által tette ezt.

A negyedik pedig: „Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása”. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a Fiú az Atya teljes kifejeződése. Jézus azt mondta: „Aki engem látott, látta az Atyát”. Ő Isten teljes kifejeződése.

Az ötödik: „aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget”. Óriási dolog, ha valakiről ilyen hangzik el. Van VALAKI ebben a teremtett világmindenségben, Aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget. A világ nem hullhat darabjaira, amíg Jézus Krisztus azt nem mondja, hogy elérkezett annak az ideje. Lehet annyi atombomba, amennyit csak készíthet az ember, minden megmarad addig, amíg Jézus azt nem mondja, hogy mehet. Hatalmas szavával tart fenn mindent.

A következő a hatodik: „aki miután minket bűneinktől megtisztított”. Elhagyta a dicsőséget, bejött a teremtettségbe, megváltotta a teremtést vére által, elvégezte a bűnöktől való megtisztítást. Órákon keresztül lehetne erről is beszélni, de tovább kell mennünk.

Azután a hetedik: „aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült”. Isten jobbjára ült, és ott van Ő most is, a mennyei Felség jobbján. A jobb oldal a megbecsülés helye. A jobb kéz az erő helye. És ott van a Fiú. A mennyei Felség jobbjára ült.

A nyolcadik: „annyival feljebbvaló az angyaloknál”. Ő felette áll minden angyalnak. Most persze szívesen megállnék, és beszúrnék körülbelül egy órát az angyalokról. De csak nézzétek végig a Bibliát, és figyeljétek meg, milyen hatalmasak. Micsoda hatalmas dolgokat tud tenni egyetlen angyal! Egyszer hatalmas sereg jött Izrael ellen, és ostrom alá vették a várost. Kérkedtek, és arról beszéltek, milyen nagyok ők; soha nem tudott senki ellenállni nekik. Jól van, ti hatalmas asszír seregek! Azt olvassuk, hogy Isten elküldött egy angyalt, csak egyetlen angyalt. És amikor az emberek felkeltek reggel, az egész hatalmas hadsereg halott volt. A hadvezér pedig a serege nélkül tért haza. Egyetlen angyal csupán. Az angyalok hatalmas lények. És erős harcosok. Jézus azt mondta: „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?” (Mt 26,53).

Itt pedig az áll, hogy Jézus felette áll minden angyalnak. Miért mondtam mindezt? Nem csak bibliatanulmányozás miatt. Persze ez nagyon érdekes, de nekünk célunk van, erről az új mennyei Izraelről beszélünk. Ez az új mennyei Izrael pedig, amelyet az Úr most épít, az Úr Jézus nagyságán nyugszik. Amíg meg nem értünk valamit az Úr Jézus nagyságából, addig nem érthetjük, mi a mi elhívásunk ennek a mennyei Izraelnek a tagjaiként. Milyen csodálatos Izrael kell, hogy legyen ez, ha ilyen Valakire épül, mint Ő! Ha mindez, amit Jézusról, Isten Fiáról mondtunk, képezi Izrael alapjait, milyen nagyszerű lehet ez az Izrael!

Isten saját végzése alapján lett tehát ez a Krisztus helye. Korábban idéztük a Mt 21,43-at: „Elvétetik tőletek az Isten királyi uralma, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét”. Ha megnézzük ezt a verset a Mt 21-ben, akkor láthatjuk, hogy valami nagyon hangsúlyos dolog után következik. Az alábbi ószövetségi idézet után áll: „AZ A KŐ, AMELYET AZ ÉPÍTŐK MEGVETETTEK, az lett a sarokkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”. Izrael elvetette ezt a követ, és Izrael is elvettetett. Isten azonban szegletkővé tette ezt a követ. Ezért pedig Ő szegletkő is lesz. Ő ennek az új Izraelnek az alapköve.

Most már gyakorlatilag lejárt az időm, és nem jutottam el sehova. Szerettelek volna továbbvinni benneteket a régi és az új kapcsolatának ezen a vonalán, ami a szellemi alapelveket illeti. A következő tíz percben megpróbálok valamit még kibontani ebből a fontos dologból.

Azt mondjuk tehát, hogy az új szellemi Izrael alapelveiben követi a régi Izrael vonalát. Láttuk, hogy a réginek a kezdete a dicsőség Istenének a megjelenése volt. Így van ez az újjal is. De mit mondott a dicsőség Istene Ábrahámnak? „Nagy néppé teszlek.” „A te magodban nyer áldást a föld minden nemzetsége.” Mi volt Ábrahám első magva? Izsák. Izsák születése is már csoda volt. Soha nem születhetett volna meg, csakis isteni csoda által. De ez a lényeg: Izsáknak le kell mennie a halálba, és feltámadás által előjönnie. Miért volt ez így? Miért kellett Izsáknak halálra jutnia? Úgy gondolom, itt mindenki ismeri Izsák történetét. Amikor Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy „fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz (…) és áldozd fel égőáldozatul”, Izsáknak a halálba kellett mennie; és mint előkép, Izsáknak fel kellett támadnia a halálból. Miért volt ez így? Tudjátok, Isten alapelvei örökérvényűek. Az általa választott eszközök változhatnak időről időre, de alapelvei mindig ugyanazok. És Izsáknak ez az alászállása a halálba, és feltámadása mintegy a halálból azért volt, hogy az egész a természetfölötti területén maradjon. A születése természetfölötti volt, most pedig az életműve kellett, hogy természetfölötti legyen; mindez csakis Istentől való lehet.

Úgy tudom, van itt néhány orvos is ma este. Sok mindent tehettek az emberekért, amíg életben vannak; és hálásak vagyunk az Úrnak mindazért, amit értünk tudtok tenni, amíg életben vagyunk. Azt mondjuk, hogy „míg élünk, remélünk”, és soha nem adjuk fel egészen addig, amíg az utolsó leheletet ki nem adjuk. De amikor az utolsó lehelet kiment a testből, minden orvosnak el kell távoznia. Elhozhatjuk az egész világ összes orvosát abba a szobába, a legokosabb orvosokat, akik csak vannak, lehet csodálatos hírnevük és elismertségük, de amikor ránéznek arra a testre, mindegyiküknek el kell ismernie: „Nem tehetünk semmit. Mindaz, amit tanultunk, minden ismeretünk és képességünk hasztalan. Halott. Senki nem tehet semmit.” Beláthatjuk, ha az illető tényleg feltámadna a halálból, az több lenne, mint természetes. Természetfölötti. És csak Isten képes erre. Nincs más lény ebben az univerzumban, aki meg tudná ezt tenni. És ha bárki is feltámad a halálból, az csak Isten műve lehet. Ezért kellett Izsáknak meghalnia és feltámadnia. Mert annak az Izraelnek, mely Izsáktól származott, egyedül Istentől valónak kellett lennie. Semmi emberi nem lehetett benne. Minden emberi képzettség, minden emberi képesség ki van iktatva. „Akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek”. Ennek az új Izraelnek minden tagja ezen a talajon kell, hogy álljon.

Kedves barátaim, az Isten gyermekeivel kapcsolatos legmélyebb valóság a legcsodálatosabb dolog ebben a világmindenségben. A legmélyebb dolog az, hogy van valami abban az életben, amit csak Isten tehetett meg. Egy ember – vagy több – sem tehet senkit Isten gyermekévé. Ebben az univerzumban semmi nincs, ami az embert Isten gyermekévé tehetné. Csakis Isten tehet azzá. Így tehát ez az új szellemi, mennyei Izrael olyan valami, ami már a legelején természetfölötti alapokon áll. Egy csodálatos csapat vagyunk. Nem látszunk valami soknak. Természetesen nem bántani akarlak titeket; magamat is beleértem. Nem látszunk valami soknak. Ebben a világban nem sokat érünk. De Istené a legcsodálatosabb dolog, amit ezen a világon tett. Van egy olyan népe, amely az Ő saját, egyedi isteni munkájának az eredménye. Ez az új Izrael kezdete.

Látjátok, visszajutottunk Ábrahámhoz és Izsákhoz, mint ennek a kezdetéhez. Isten átvitte ezt az új Izraelbe. Ez a kezdet.Ó, bár adna nekünk az Úr szellemi fogékonyságot erre nézve! Úgy gondoltam, tudok még arról is szólni, mennyire igaz ez a keresztény életre a kezdetek után is. De ha az Úr is úgy akarja, újabb estém lesz holnap, és majd akkor folytathatjuk.

Ó, de bizonyára eleget mondtunk ahhoz, hogy egészen egyértelművé tegyük, Krisztus valami nagyon csodálatos dolgot végez. A mi nevünk Izrael. Ez azt jelenti, hogy „fejedelem Istennel”. Az Úr segítsen minket, hogy nevünkhöz méltóan éljünk, ismerjük fel azt a nagy méltóságot, amelyben részesültünk, és értsük meg azt a csodálatos dolgot, amit bennünk elvégzett! Az Úr áldjon meg benneteket!